We understand, we deliver.

Keresett címke: twitter

Digitális fegyverkezés – Iszlám Állam kommunikációs stratégiája

A növekvő számú európai terrorista aktivitások apropóján cikkünkben röviden áttekintjük az Iszlám Állam által alkalmazott social média stratégia legfontosabb ismérveit, valamint a mobil technológia alkalmazásának különböző módjait. Az összegzésből egyben az is kiderül, hogy ezek milyen hasonlóságokat mutatnak az üzleti, illetve politikai téren alkalmazott marketing-kommunikációs stratégiákkal és eszközkészlettel.

A közösségi média térnyerése

2011 óta a Search Engine Journal két infógrafikát jelentetett meg a közösségi média nagyságáról. Ebben az évben jelent meg a legújabb a Pixel Road Design által (közös tulajdonos révén), a 3.0 verzió, amely az adatokat 2010-2015 között mutatja. Ez alapján a legtöbb aktív felhasználót számláló közösségi terek a következők:

Megfontolandó hirdetési lehetőségek e-kereskedőknek

Az új év kezdetével érdemes átgondolnunk, hogy mi működhetett a tavalyi évben, vagy akár ki is próbálhatunk valami teljesen újat. Michael Stancil tapasztalata az, hogy minden havi költségvetésbe vegyünk bele marketing teszteket is. Azzal természetesen számolnunk kell, hogy nem biztos, hogy minden teszt működni is fog.

Közösségi média képméretek útmutató 2016

Az alábbi infografikán megtekinthetőek a különböző méret korlátozások az egyes közösségi csatornákon (Facebook, Twitter, Youtube, Instagram stb), legyen szó képekről vagy videókról. Az infografika a Search Engine Journal oldaláról származik és Jamie Spencer készítette.

Hogyan ápoljuk hűséges ügyfeleinkkel a kapcsolatot?

Arra a kérdésre, hogy Hűséges, visszatérő ügyfeleket szeretnél? valószínűleg mindenki igennel válaszolna. De vajon használtad-e már a közösségi média felületeit a vásárlói minőség növelésének céljából? Jelen cikkemben néhány tippet fogok megosztani veletek arra vonatkozóan, hogy hogyan használd fel a social marketing által nyújtott lehetőségeket az ügyfeleiddel való kapcsolatok ápolásra és az üzleti teljesítményed javítására.

A legnagyobb közösségi média bakik 2014-ben

A világ bármely táján járunk is, a helyi online marketinggel foglalkozó szakemberek valószínűleg egyetértenek abban, hogy a közösségi média ereje egyre nagyobb és egyre megkerülhetetlenebb. Ennek okán villámgyorsasággal terjednek a jobbnál jobb, hatékonyabbnál hatékonyabb receptek, a vállalatok pedig egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak a social felületeken.

Késik a Google Pingvin frissítés!

Gary Illyes, a Google Webmaster Trends elemzője szerint a Pingvin frissítése csak hónapok múlva várható, jelenleg azon dolgoznak, hogy az algoritmus hosszú távon, valós időben futhasson.

KLIKKMANIA KFT.
 H-1061 Budapest
 Andrássy út 36.
 +36 (20) 774 3790
 KAPCSOLAT

CLICK2DIGITAL LTD.
 125 Wood Street
 London, EC2V 7AW
 +44 (0) 20 3540 7393
 hello@click2digital.com