A Google Adwords rendszerében található Keresési Csatornák segítséget nyújtanak a hirdetők számára, hogy jobban megértsék a célközönség online viselkedési szokásait. A PPC hirdetők számára egy kiváló eszköz, hiszen hasznos statisztikai adatokkal szolgál a kereséstől egészen a vásárlásig (konverzióig).
Fontos megjegyeznünk, hogy ezek a statisztikák a PPC tevékenység nyomon követését mutatják, és nem pedig az organikust. Lényegében ez az eszköz segít megérteni, hogyan tudnak a kulcsszavak, hirdetések és a kampányok együttműködni a konverzió elérésének érdekében.
Tegyük fel, hogy a felhasználó “last minute” utazásokat keres és elkezdi begépelni, hogy “last minute utak“, majd rákeres. Az ehhez kapcsolódó hirdetés feltűnik, de nem biztos, hogy rá is fog kattintani. Amennyiben nem, úgy tovább folytatja a keresést, majd egyre pontosabb kulcsszavakat fogalmaz meg. Végül leszűkíti a választását, és rákattint egy olyan hirdetésre, amely felkelti a figyelmét, majd meglátogatja a weboldalt, és konverziót hajt végre. Vagyis ebben az esetben az utolsó fázis egy olyan hirdetéssel végződött, amire kattintottak és végül konvertáltak is, de ez csak az út vége, az előtte lévő folyamatok éppolyan fontosak.
Hol találom meg az Adwords-ben?
A Keresési Csatornákat nem egyszerű megtalálni, a riport egy kicsit el van dugva: legelső lépésként kattints az Eszközök menüpontra, majd a legördülő menüből válaszd ki a Konverziókat. Ezután a lap baloldalán látni fogod a Keresési csatornák linkjét. Ahhoz viszont, hogy a konverziós adatokat is lássad, szükséges az előzetesen beállított konverziókövetés.
Mire szolgál a Keresési csatornákról szóló jelentés?
Röviden összefoglalva annyit tesz, hogy dokumentálja a keresés teljes útvonalát egészen a konverzióig. A jelentés értelmezése először ijesztőnek tűnhet, viszont több tucat mini jelentés és szűrő áll a rendelkezésünkre a legkülönfélébb módokon.
Először is, vegyük végig mire is szolgálnak a legfontosabb mutatók:
- Kattintások és megjelenítések segítése: minden olyan kattintás és megjelenés, amely által a felhasználó eljutott az utolsó kattintásig a konverzió előtt.
- Segített konverziók: minden olyan kattintás és megjelenítés, amely elősegítette a konverziót.
- Kattintások segítése: azokat a kattintásokat mutatja meg, amelyek az utolsó kattintást megelőzően történtek.
- Megjelenítések segítése: minden olyan hirdetés megjelenés, amelyre nem kattintottak a konverziót megelőzően.
- Utolsó kattintás elemzése: minden olyan kattintás, amely a konverziót megelőzően történt.
- A legjobb útvonalak: minden olyan kulcsszó, amelyre a konverzió előtt rákerestek.
- Útvonal hossza: azoknak a kattintásoknak és hirdetéseknek a sorozata, amelyek konverzióhoz vezettek.
Amikről érdemes jelentést készíteni
Először is a “Segített konverziók” jelentésben, ha csökkenő sorrendben állítjuk a “Kattintással segített konverziók / Konverziók az utolsó kattintással” arányait, akkor azt láthatjuk, hogy mely kulcsszavak járultak hozzá a legtöbb konverzióhoz.
Másodszor az “Időeltolódás” jelentés segít azonosítani, hogy mennyi idő telt el, mire a felhasználó konvertált. Különösen “az első megjelenéstől” jelentés segít jobban megközelíteni a felhasználók keresési szokásait, hiszen attól a pillanattól kezdve gyűjti az információkat, hogy először meglátta az egyik hirdetést.
Ebben a jelentésben szintén megvizsgálható, hogy mely ügyfelek fordítják a legtöbb időt a konvertálásig. Például sok hirdető úgy látja, hogy azok az ügyfelek, akik hosszú ideig fontolgatják, hogy vásároljanak-e, azok értékesebb vevőnek számítanak.
Végül “A legjobb útvonalak” jelentés szintén egy nagy „forrásnak” számít, hiszen megmutatja azokat a leggyakoribb útvonalakat, amelyeket a felhasználók bejártak mielőtt még konvertáltak volna. Különösen fontos lehet megvizsgálni azt is, hogy a felhasználók az út kezdetekor mennyire maradnak inkább az általánosabb kulcsszavaknál, és az út végére mennyire alakítják át ezeket pontosabb kifejezésekre.
Hogyan optimalizálhatóak a Keresési Csatornák?
A legtöbb hirdető tudja, hogy a teljes csatorna minden egyes darabja optimalizálható. Az optimalizálás akkor kezdődik, amikor egy felhasználó meglátja hirdetést. A rendszer innentől kezdve követi az érdeklődőt, és az elkövetkezendő 1 hónapos időszakban folyamatosan gyűjti róla az adatokat. Elvégre, aki egyik nap passzív volt, lehet, hogy a másik nap vásárló lesz.
Ha már engedélyezve van a konverziókövetés, akkor próbálj ki néhány technikát az alábbiak közül:
1. Keress olyan kulcsszavakat, ahol a konverziós arány alacsony és a segítő kattintások / utolsó kattintások értéke magas. Próbáld meg szegmentálni ezeket a kulcsszavakat egy külön hirdetéscsoportba, külön hirdetési szövegekkel, ezáltal a minőség mutatód javulni fog, jobb lesz a felhasználói élmény, és segít csökkenteni a CPC ajánlatodat is.
2. A “Kattintások segítése” jelentéssel azonosítani tudod, hogy mely kulcsszavak eredményeztek konverziót. Vizsgáld felül ezen kifejezések teljesítményét és CPC ajánlatait is, majd állapítsd meg, hogy érdemes-e ezeknek a szavaknak magasabb ajánlatot megadni.
3. Frissítsd a gyengén teljesítő hirdetéseket!
Fontos, hogy felülvizsgáld azokat a hirdetéseket is, amelyek segítettek a konverziók elérésében. Ezek a hirdetések megmutatják azokat a felhasználókat, akik végül ugyan konvertáltak, de eleinte nem érdeklődtek hirdetéseink iránt. Tedd csábítóbbá a potenciális ügyfelek számára, helyezz el erősebb cselekvésre ösztönző kifejezéseket, hiszen ezeknek CTR növelő hatásai lehetnek! Megemelheted a kulcsszavaknál a CPC ajánlatot is, ezzel a hirdetésed jobb pozícióba fog kerül, valamint több kattintást fog eredményezni.
Forrás:
http://www.clickz.com/clickz/column/2043730/behavioral-insights-learn-search-funnels
http://adwords.blogspot.hu/2013/02/optimizing-for-conversions-made-easy.html
http://adwords.blogspot.hu/2012/06/search-attribution-adwords-search.html