Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Publikálás dátuma: 2019.03.13.
Utoljára frissítve: 2019.03.13.

Újítás az Instagram influencer marketingjében

Tartalomjegyzék

Az Instagram egy új hirdetési eszközön dolgozik, aminek a lényege, hogy a márkák könnyebben hirdethetik magukat az influencereken keresztül.

A Branded contant ads annyira új, hogy magyar elnevezése még nincs.

Működési elve szerint a márkák, akik meg vannak jelölve egy-egy influencer által posztolt képen lehetőséget kapnak az adott tartalom meghirdetésére.

instagram-influencer

Az eddigiekben ugyanis a márka csak úgy juthatott el az együttműködéssel a célcsoportjához, hogy az adott influencer jelöli a képen, hogy szponzorált tartalom, és az ő követői szembesülnek így a márkával, amit népszerűsít.

A márkának tehát eddig nem volt lehetősége a róla szóló tartalmát mások számára is megjeleníteni, csupán az adott influencer követői láthatták azt. Az pedig egy ideje köztudott, hogy az Instagram algoritmusa is folyamatosan változik, és a nem túl aktív követőkhöz bizony nem feltétlenül jutnak el a követett személy tartalmai. Így azonban a márka a lehető legtöbbet ki tudja hozni az együttműködésekből és a rá fordított költségből.

 

Klikkmánia
Kapcsolódó szolgáltatások:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Hírek

Hogyan használd a szöveges irányelveket (text guidelines) a Google Ads rendszerében

A Google Ads szöveges irányelvek lehetővé teszik, hogy pontosan szabályozd, milyen kifejezéseket és üzeneteket használhat az AI a hirdetésekben. Megmutatjuk, hogyan alkalmazd ezt a gyakorlatban a márkád védelméért.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Hírek

A Google globálisan minden hirdető számára kiterjeszti a szöveges irányelvek béta hozzáférését az AI Max-ban.

A Google minden hirdető számára elérhetővé teszi az AI Max szöveges irányelveket, amelyekkel szabályozható, milyen kifejezéseket használhat az AI a hirdetésekben. A funkció segít a márkakonzisztens, kontrollált kreatívok létrehozásában.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Mutass többet