Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Publikálás dátuma: 2018.06.18.
Utoljára frissítve: 2018.06.18.

Google Adwords jegyzetek

Tartalomjegyzék

Ahogyan azt már megszokhattuk, az Adwords folyamatosan változik, és időről időre hasznos újdonságokkal bővül. 

Az egyik ilyen újdonság a jegyzet készítésének lehetősége, mellyel lehetőségünk van különféle fontos üzenetekkel ellátni a kampányainkat. Erről korábban már írtunk is, itt.

Azóta azonban nem csak kipróbáltuk, hanem előszeretettel használjuk is ezt a lehetőséget, úgyhogy bemutatjuk, hogyan lehet ezt alkalmazni.

Először is fontos, hogy kampány és hirdetéscsoport szinten van lehetőségünk jegyzeteket készíteni, a hirdetéseinket már nem tudjuk ilyen módon megjelölni.

Az új felületen a kampányok vagy hirdetéscsoportok szintjén állva tehát megjelenik egy szemléltető chart (ahogyan a korábbi felületen is).

A chart adott időszakára állva egerünkkel megjelenik a jegyzet készítés lehetősége:

megjegyzes-hozzaadasa

A képernyőfotón látható ‘megjegyzés hozzáadása’ írásra kattintva van lehetőségünk bármilyen, számunkra vagy a kampányok tekintetében fontos jegyzet megadására.

Erre kattintva szabadszöveges mező jelenik meg, ahova bármilyen fontos infot írhatunk, mely a charton az adott napnál jelenik meg.

megjegyzes

Ahogyan látható, egy kis ponttal (négyzettel 🙂 ) jelöli az adwords a jegyzet helyét, amire kattintva megtekinthető akár az összes jegyzet is.

Szóval nagyon hasznos funkció ez, hiszen úgy tudunk módosításokat véghez vinni a kampányainkban vagy hirdetéscsoportjainkban, hogy azt egyúttal jegyzetekkel is elláthatjuk, melynek köszönhetően ez könnyen visszakereshető is lesz, amolyan emlékeztetőként.

Klikkmánia
Kapcsolódó szolgáltatások:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Ecommerce Expo kulisszatitkok: így készülj tudatos webshoposként 2026-ra – ne hagyd ki a KLIKKTALK podcast 11. adását!

A KLIKKTALK különkiadásában Guba Vanda betekintést ad a jubileumi Ecommerce Expo kulisszái mögé, és arról beszél, miért fontos a személyes jelenlét az automatizáció korában. A beszélgetés azt is bemutatja, milyen értéket kínál idén a rendezvény a webshop-tulajdonosok és marketingesek számára.
Tovább a cikkhez
Zoltán Keresztessy
Hírek

Google Ads elindítja a többkampányos kísérleteket (Béta)

A Google új Campaign Mix Experiments funkciója lehetővé teszi, hogy egyetlen kísérleten belül több kampánytípust és beállítást teszteljünk, így könnyebben mérhetjük a teljesítményt és optimalizálhatjuk a hirdetéseket.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Mutass többet