Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Publikálás dátuma: 2016.03.07.
Utoljára frissítve: 2016.03.07.

A 10. pozícióból több klikket kapunk, mint a 8-9-ből

Tartalomjegyzék

Az SMX West-en, a világ egyik legnagyobb keresőmarketing konferenciáján, Paul Haahr, a Google egy rangsorolásért felelős senior kollégája, tette azt a kijelentést, hogy a 10. pozíció értékesebb lehet, mint a 8, 9.

Ezt mindössze azzal a logikus magyarázattal indokolta, hogy a látogatók a legritkább esetben szeretnek a következő Google találati listára lapozni, inkább választják a legutolsó találatot, ami közvetlenül a lapozási lehetőség fölött található. Azt is hozzátette, hogy a 7. pozíció pedig többet kap a 10.-nél.

Érdekes SEO stratégia lehet megfontolni, hogy a “jobb” 8-9 pozícióból inkább a 10. pozícióra optimalizáljunk. De ha belegondolunk nem annyira ördögtől való ez, pont ezt tesszük AdWords-ben is, amikor a 1-3 helyett, a 4-6 pozícióra megyünk, mert bizonyos esetekben ott jobb a konverziós arány. Vagyis csak ezt tettük 1 héttel ezelőttig, míg a Google megváltoztatta a hirdetések pozícionálását és eltűntek a jobboldali hirdetési helyek.

 

Klikkmánia
Kapcsolódó szolgáltatások:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Shoprenter vagy UNAS webshop? SEO szempontok alapján – TalkingSEO

Shoprenter vagy UNAS webshopot érdemes választani SEO szempontból? Egy 200 webáruházat vizsgáló magyar kutatás eredményei a keresőoptimalizálásról, mobilsebességről, AI-láthatóságról és termékoldalakról.
Tovább a cikkhez
Levente Asztalos

AI-val írsz tartalmat? Itt buktad el… – TalkingSEO

Hogyan ellenőrizzük az AI-val készített SEO-tartalmakat, mitől lesz hasznos egy weboldal, és mennyi idő alatt látszanak a Google keresőjében végzett módosítások? Három aktuális téma a TalkingSEO adásában.
Tovább a cikkhez
Levente Asztalos
Mutass többet