Egy igen érdekes interjú jelent meg a realsimple.com weboldalon Sherry Turkle professzorral, aki a Massachusetts Institute of Technology intézet kutatójaként fejtette ki véleményét arról, hogy miért is játszanak egyre nagyobb szerepet életünkben a technológiai fejlődés által produkált eszközök és a közösségi média.
Ön szerint miért kötődünk ennyire a digitális eszközeinkhez?
Azért, mert azt kínálják, amit az agyunk igazán szeret: keresni, keresgélni. Vadászó, gyűjtögető lényeknek születtünk, és a Google keresés valahol hasonló szerepet tölt be az életünkben: mint a vad megtalálása és elejtése az ősi időkben. Bekapcsolja bennünk ezt az ősi ösztönt és ez egyfajta érzelmi töltést is ad nekünk.
És ez valóban függéshez vezet?
Én inkább máshogy fogalmaznék: mindez nagyon csábító. Például egy okostelefon mást kínál, mint a teljes passzivitást okozó tévézés. Az agyunk erre a tevékenységre egyedülállóan érzékenyen reagál.
Mert a televíziónál csak nézők vagyunk, itt pedig aktív résztvevők?
Pontosan. Az agyunknak állandó stimulációra van szüksége, és ezek az eszközök lehetővé teszik mindezt (átugorva a várakozás fázisát), így a felhasználó egyből a különböző effektek hatása alá kerül.
Mi késztet minket arra, hogy minden jelzésre azonnal ugorjunk?
A vágy, hogy megtudjuk ki érdeklődik utánunk. Sokkal inkább ez irányít minket, sem mint a szöveg által közvetített valós tartalom.
Egyre nehezebben viseljük el életünk tétlen, „unalmas” pillanatait. Munkám egy fontos része az, hogy állok a piros lámpánál és figyelem mi történik az autókban. Az emberek abban a pillanatban, hogy a lámpa pirosra vált, már nyúlnak is telefonjaikhoz. Nem tudnak, nem mernek egyedül maradni a gondolataikkal. A szülőknek éppen ezért szükséges megmutatni gyermekeiknek, hogy nincs ok a pánikra, ha éppen nincs velünk a telefonunk. Ha nem tanítjuk meg nekik, hogy egyedül lenni IS jó, akkor csak azt fogják megtanulni, hogy milyen a magány.
Miért olyan kielégítő érzés, ha az embernek vannak barátai a Facebook-on, követői a Twitter-en?
Mint pszichológus a leggyakrabban a következő mondatot hallom: „Senki sem hallgat meg”. Ezekkel a „barátokkal” és követőkkel, az embernek automatikusan lesz egy hallgatói tábora, bár ebben az esetben könnyebben alakulnak ki „üres” kapcsolatok. A közösségi média és a szöveges üzenetek nagyszerű eszközök arra, hogy kapcsolatot tartsunk egymással. De ez nem azt jelenti, hogy az egész közösségi életünket az online világban kellene élnünk. Ez egy hasznos kiegészítő, de nem helyettesítheti a személyes érintkezést. Az online érintkezés során az ember egész egyszerűen nem képes gyakorolni és fejleszteni azokat az érzelmi képességeket, amelyeket a szemtől szembeni érintkezésnél használunk.
Miért vált a szöveges kommunikáció általánosabbá, mint a beszélgetés?
Mert megvédi az embereket az esetleges konfrontációtól. Egy teljes generáció nőtt már fel úgy, hogy fogalmuk sincs arról hogyan beszéljenek egymással. Egyszer megkérdeztem pár srácot, hogy miért nem szeretik a szemtől szembeni kommunikációt, és az egyik fiú ezt válaszolta: „Mert a beszélgetés valós időben történik, így nincs lehetőség kontrollálni mindazt, amit mondani szeretnék.” Viszont, e képességek nélkül a srácok nem lesznek képesek kezelni az élet nehézségeit.
Mondhatjuk, hogy az okostelefonok ártanak a kapcsolatainknak?
Igen, amennyiben hagyjuk, hogy bekebelezze a figyelmünket. Megfigyeltem fiatal felnőttek vacsora beszélgetéseit. Ha vannak mondjuk heten, és abból három éppen beszélget, akkor a többiek megnyugodnak, hogy vannak elegen a beszélgetésben, így nyugodtan visszatérhetnek okostelefonjaik képernyőjéhez. Mindenki időről-időre be- és kilép a beszélgetésből egy „Várj, mi?” keretében. Az ilyen beszélgetések sosem lesznek mélyek. Egy nemrégiben megjelent tanulmány kimutatta, hogy ha egy beszélgetésnél jelen van egy telefon az asztalon, akkor igazán személyes és mély témák nem is kerülnek elő. Egyszerűen nem akarunk anyukánk betegségéről beszélgetni akkor, ha megvan az esélye annak, hogy közben megzavarnak. És ez nem azt jelenti, hogy nincsenek ilyen témáink.
Ön szerint a fejlődő technológia butábbá tesz minket?
Én technológiapárti vagyok, de a digitális világ hajlamos elfeledtetni velünk azt amit az életről tudunk: hogy a legnagyobb ajándék az, ha valakire teljes körűen figyelünk, odafigyelünk. Miért használjuk ugyanakkor ezeket az eszközöket, ha ezek pont, hogy elvonják a figyelmünket egymásról? Ez nem tűnik túl okos dolognak.
Forrás: http://www.realsimple.com/work-life/technology/social-media-psychology-00100000117071/index.html
