Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Újdonság a Google Adwords hirdetéseknél

Tartalomjegyzék

Klikkmánia
2018.05.11.

Új hirdetésformátum jelent meg (egyelőre csak béta verzióban), mely dinamikusan kombinálja a címsorokat és a leírásokat search kampányainkban.

Ezentúl lehetőségünk nyílik egy hirdetést több címsorral és leírással elindítani, a Google pedig maga teszteli a különféle kombinációkat annak érdekében, hogy az a lehető legjobban szolgálhassa a meghatározott cél elérését. A gépi tanulás tehát mostantól ilyen formában is segít bennünket, hirdetőket.

adwords-news

Ez az új lehetőség egyelőre csak az Adwords bétában érhető el, azonban ott sem áll még mindenki rendelkezésére.

Számos haszna és előnye mellett kiemelendő, hogy ezzel tovább próbálja segíteni a Google a hirdetőket, és a manuális A/B tesztelésre kínál alternatívát.

Kiemelték továbbá, hogy a változással a hirdetéscsoportoknak így lehetőségük nyílik több aukcióban részt venni, több lehetőséget nyitva a hirdetések megjelenítésére.

Ha némi ösztönzésre volna szükséged ahhoz, hogy kipróbáld az új hirdetéseket, a Google erről is gondoskodott. Kibővítette az eddigi lehetőségeket ugyanis, mostantól három címsort is írhatunk, valamint legfeljebb 90 karakterből álló leírást készíthetünk az eddigi 80 helyett.

adwords-ujdonsag

A hirdetéskombinációkkal a hirdetők akár 15 címsort és négy leírást megadhatnak. A többi mező változatlan maradt.

Ez persze némi fejtörést is okozhat, hogy miket adjunk meg a címsorokban és leírásban, milyen előnyöket emeljünk ki. A Google azt javasolja, hogy az első három címet úgy írjuk meg, mintha az együtt jelenne meg (mindenféle sorrendben értelmesen). Értelemszerűen, amennyiben csak egyet-egyet írunk meg, csak az fog megjelenni.

Az új lehetőséget tehát egyelőre bétában érjük csak el. Ha további információkat olvasnál róla, az Adwords support és a search engine land oldalán megteheted.

 

 

Kapcsolódó szolgáltatások:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Illusztráció egy táblagépre kattintó kézről, vásárlási ikonokkal, érmékkel és pénzzel a háttérben, amely a 2020-as PPC kampányokat ábrázolja. A bal oldalon megjelenik a "pay per click" szöveg. Narancssárga háttér.

Nyakunkon az új Meta algoritmus frissítés: mit jelent az Andromeda a hirdetésoptimalizálásban?

A Meta új Andromeda algoritmusa teljesen átalakítja a hirdetéseidet. Vizsgáljuk meg, miről is van szó és mit jelent mindez a hirdetésoptimalizálásban!
Tovább a cikkhez
Dorottya Somogyi
e-kereskedelem

LLM-ajánlások konverziója vs. Google: e-kereskedelmi tanulmány

A ChatGPT és más AI-asszisztensek már valódi forgalmat hoznak az e-kereskedelembe. De vajon mennyire térül meg ez a forgalom a Google-höz vagy az e-mail csatornákhoz képest?
Tovább a cikkhez
Levente Asztalos
Mutass többet