Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Publikálás dátuma: 2015.11.18.
Utoljára frissítve: 2015.11.18.

Új köntösben a Google Plus

Tartalomjegyzék

Annak, aki napi szinten használja a Google+ szolgáltatást feltűnhet, hogy a dolgok kissé megváltoztak. A felhasználók megfigyelései és véleményei alapján kijelenthető, hogy két funkciót emeltek ki: Közösségek – amelyhez napi szinten 1,2 millióan csatlakoznak -, valamint a Gyűjtemények, amit mindössze öt hónapja dobtak a piacra és fénysebességgel növekszik.

Egy jó példa a Watch projekt, ahol több, mint 40 ezer ember követi egy órás guru bejegyzéseit. Ezek azok a felületek a Google+-on belül, amelyeken az emberek a világ minden tájáról összegyűlnek, beszélgetnek, és ahol szívesen töltik el szabadidejük egy részét.

Éppen ezért újragondolták a Google+-t, hogy ezek a tevékenységek tovább pöröghessenek. Mától egy teljesen újratervezett felület jelent meg, amely ezeket a közösségeket kiemeli és előtérbe helyezi. Mivel ez az igényekre helyezi a hangsúlyt, sokkal egyszerűbben is működik. Természetesen még inkább mobilbarát is lett, újratervezték számítógépes, Androidos és iOS felületekre is, hogy gyorsabb és áttekinthetőbb legyen, akár kicsi akár nagy képernyőről beszélünk.

Klikkmánia
Kapcsolódó szolgáltatások:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Illusztráció egy táblagépre kattintó kézről, vásárlási ikonokkal, érmékkel és pénzzel a háttérben, amely a 2020-as PPC kampányokat ábrázolja. A bal oldalon megjelenik a "pay per click" szöveg. Narancssárga háttér.

Google Ads Wrapped 2025 – Avagy a Google Ads legfontosabb 2025-ös újdonságai és mik várhatóak még 2026-ban

2025-ben számtalan újdonságot és AI vezérelt fejlesztést mutatott be a Google, többek között olyanokat, mint az AI Max, a Meridian, az Analitycs vagy Ads Agent és még számos más hasznos eszközt is bevezettek, hogy a vásárlói életút minden lépésében el tudjuk érni a potenciális vásárlókat. Az alábbi cikkben ezeket az újdonságokat foglaltuk össze, kiegészítve néhány…
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
SEO BLOG

Ahrefs AI-félretájékoztatás tesztje: amit valójában bizonyított

Az Ahrefs egy fiktív márkával és hamis narratívákkal tesztelte, hogyan reagálnak az AI-platformok az ellentmondó információkra. Tudd meg, miért emelik át az AI-k gyakran a koherens, de hamis történeteket, és hogyan védheted meg a márkádat a félreértésektől.
Tovább a cikkhez
Levente Asztalos
Mutass többet