Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

A Google novemberi újításai

Tartalomjegyzék

Klikkmánia
2019.11.18.

A Google novemberben számos módosítással állt elő. Bár ezek elsősorban a kis- és közepes méretű kapcsolt weboldalakat érintik, főleg az USA-ban (főleg utazás, táplálkozás és egészségügyi szektorokban), mégis érdemes áttekinteni, mik is ezek az újdonságok.

Ami rögtön szembeötlő, hogy főleg a rangsorolási algoritmust érintik a módosítások. Minden nap 1 vagy több változás várható a hónap folyamán. A Google is megszólalt a frissítésekről, azt állítja, hogy ezek nem konkrét iparágakat fognak érinteni, sokkal inkább bizonyos típusú keresési lekérdezéseket.

Nézzük, mi is ez a módosítás, és hogyan érint ez bennünket.

google-bert

BERT: (Az algoritmus már nem csak azokat a szavakat elemzi ki, ami közvetlenül a szó mellett áll, hanem a környezetében lévő kifejezéseket is, tehát az előtte-utána álló szavakat is figyelembe veszi az adott szó jelentésének megértése során).

Fontos, hogy főleg a hosszabb, beszélgetés-jellegűbb angol kifejezéseket érinti, főleg ahol a kötőszótól (for, to stb.) függően változik a kifejezés jelentése.

Ennek a fő célja a long tail keresési kifejezések értelmezése és végső soron a relevánsabb keresési eredmény megjelenítés.

Ez akár 30%-os forgalmi csökkenést is eredményezhet, különösen az érzékenyebb témákat illetően, mint például a pénzügyek.

 

 

Ugyanakkor a látogatók számára kedvező újítás ez, hiszen előtérbe kerülnek a releváns honlapok, és eltűnnek a kevésbé értékesek.

A Google ennek kapcsán a minőségi kontent előállításra buzdít, melynek fő aspektusai, melyekre figyelni érdemes:

  • Content & Quality: ne másolt vagy lopott tartalmat tüntessünk fel. Te magad is megosztanád a barátaiddal az adott tartalmat?
  • Expertise: Megbízható-e a tartalom? Tartalmaz-e az oldal hibákat?
  • Presentation & Production:megfelelő mennyiségű hirdetés van-e az oldalon? Megfelelően betöltődik-e minden eszközön?
  • Competitive comparison: Versenytársakhoz képest mekkora a tartalom hozzáadott értéke? Kielégíti-e a felhasználók tudásvágyát?
Kapcsolódó szolgáltatások:
Címkék:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Social marketing

SEO meets Social: Az Instagram posztok mostantól megjelennek a Google találatok között

A Google mostantól indexeli az Instagram üzleti és creator profiljainak posztjait beleértve a Reels-eket is. Ez nemcsak technikai újítás, hanem stratégiai mérföldkő a SEO és a közösségi média világában.
Tovább a cikkhez
Zoltán Keresztessy
Illusztráció egy táblagépre kattintó kézről, vásárlási ikonokkal, érmékkel és pénzzel a háttérben, amely a 2020-as PPC kampányokat ábrázolja. A bal oldalon megjelenik a "pay per click" szöveg. Narancssárga háttér.

AI Max for Search, az első tapasztalatok és tippek a bevezetéshez

A Google Ads kampányok alapjai és működése most már véglegesen átalakultak. A Google az új, AI Max for Search kampányai nemcsak a hirdetések elérését szélesíti, hanem alapjaiban változtatja meg a keresési hirdetések működését is.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Mutass többet