Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Facebook idővonalunkon az ismerőseink

Tartalomjegyzék

Klikkmánia
2018.01.24.

Mark Zuckerberg 2018. január 12-én bejelentette, hogy az idei év a nagy változások éve lesz. Ennek első lépése a “Bring People Closer Together” nevű kezdeményezés, amelynek lényege az, hogy az Idővonalunkon nagyobb részt az ismerőseinktől származó bejegyzések lesznek láthatóak.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz így az általunk követett oldalakon látható bejegyzésekkel. Mivel az Idővonal véges, ezért szükségszerűen oldalaknak kevesebb “hely” jut rajta, nem utolsó sorban ezzel próbálják visszaszorítani a hamis hírek terjedését is.

facebook-idovonal

Mindezekből következik az, amit mi is – sok hirdetővel együtt – sajnálattal konstatálunk, ez pedig az, hogy így hirdetésekből is kevesebb jelenhet meg az oldalon, vagyis a megmaradt hirdetési helyek lényegesen drágábbak lesznek mint eddig.

Természetesen mi nem látjuk ennyire borúsan a jövőt a social óriás tekintetében, azonban mindenképpen érdemes a Facebook másik közösségi oldalán szétnézni mind management, mind hirdetés tekintetében.

Amennyiben többet szeretnél tudni, érdemes a Zuckerberg által írt bejegyzést elolvasni.

Kapcsolódó szolgáltatások:
Címkék:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Hírek

Adathalász-támadások hulláma éri el a Google Ads rendszerét is

Számos ügynökség arról számolt be, hogy drasztikusan megugrott a Manager Accountok elleni adathalász átvételi támadások száma. A csalók szinte tökéletesen lemásolt, megtévesztő Google-meghívó e-maileket küldenek, amelyekkel megszerezhetik a teljes hozzáférést a Google Ads kezelőfiókokhoz.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Hírek

Demand Gen frissítések: okosabb ajánlattétel, AI-videók és jobb YouTube konverziók

A Google Ads legújabb Demand Gen frissítése teljesítményorientált fejlesztéseket hoz a hirdetőknek – az intelligensebb ajánlattételtől az AI-alapú videókészítésig.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Mutass többet