Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Eltűnhetnek a like-ok Instagramról?

Tartalomjegyzék

Klikkmánia
2019.04.24.

A közösségi média használata a benne rejlő lehetőségek és előnyök mellett számos negatívumot is jelenthet a felhasználók számára. Az egyik ilyen a túlzott like központúság, mely ellen úgy tűnik, fellép az Instagram.

Bár az Instagram többször is hangoztatta már, hogy a felület célja alapvetően nem a képek kedvelésért és követő gyüjtésért való megosztása, sokkal inkább egy kifejezésre szolgáló platformként tekintenek magukra. A cél eredetileg a felhasználók életébe való betekintés nyújtása, nem pedig a kedvelések hajszolása.

instagram-like

A felhasználók azonban egyre komolyabb jelentőséget tulajdonítanak a kapott visszajelzéseknek, és a tartalmaikat is az alapján készítik el, hogy az a várható legtöbb visszajelzést hozza számukra.

Az alábbi Tweet mutat rá egy újdonságra, melyet tesztel az Instagram: nem látszódik a like-ok száma, így kisebb nyomás nehezedik a felhasználókra.

Persze a képek feltöltői továbbra is láthatják a megszerzett kedveléseket, azonban a többi felhasználó számára ez nem látható az újítással.

Kapcsolódó szolgáltatások:
Címkék:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Social marketing

SEO meets Social: Az Instagram posztok mostantól megjelennek a Google találatok között

A Google mostantól indexeli az Instagram üzleti és creator profiljainak posztjait beleértve a Reels-eket is. Ez nemcsak technikai újítás, hanem stratégiai mérföldkő a SEO és a közösségi média világában.
Tovább a cikkhez
Zoltán Keresztessy
Illusztráció egy táblagépre kattintó kézről, vásárlási ikonokkal, érmékkel és pénzzel a háttérben, amely a 2020-as PPC kampányokat ábrázolja. A bal oldalon megjelenik a "pay per click" szöveg. Narancssárga háttér.

AI Max for Search, az első tapasztalatok és tippek a bevezetéshez

A Google Ads kampányok alapjai és működése most már véglegesen átalakultak. A Google az új, AI Max for Search kampányai nemcsak a hirdetések elérését szélesíti, hanem alapjaiban változtatja meg a keresési hirdetések működését is.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Mutass többet