Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Az Instagram megengedi a hirdetőknek, hogy az influencer felhasználók nevében hozzanak létre posztokat

Tartalomjegyzék

Klikkmánia
2020.12.09.

Az instagram változásokat vezet be a márkához kapcsolódó hirdetésekre vonatkozóan. Ennek részeként olyan hirdetések is megengedetté válnak, amiben a felhasználó nevében hoznak létre posztokat.

A márkához kapcsolódó tartalmak megjelenítésére vonatkozó első változást tavaly vezették be, amikortól az influencereknek meg kell jeleníteniük, ha egy posztjukat egy cég vagy márka támogatja.

A hirdetések a felhasználó organikus posztjaihoz hasonlóan néznek ki, de szerepel benne a “fizetett tartalom a (márkanévvel)” megjelölés.

A hirdetés eddig egy kicsit több koordinációt igényelt az influencer és a márka között. Ahhoz, hogy egy ilyen tartalom hirdethető legyen, először organikus posztként kellett létrehozni, és azt követően a márkatulajdonos tudta a hirdetést közzétenni.

Az Instagram ezt most mindkét fél számára elérhetővé teszi.

A bejelentés szerint a cégek számára az új folyamat sokkal rugalmasabb lesz azáltal, hogy kevesebb feltételt kell teljesíteni a márka megjelölést tartalmazó hirdetések közzétételekor. 

A hirdetők így az influencer organikusan előzőleg közzétett posztja nélkül is létrehozhatnak és közzétehetnek hirdetést – természetesen az influencer hozzájárulásával.

A márkához kapcsolódó tartalomra vonatkozó hirdetés létrehozása 3 lépésből áll

  1. A hirdető jóváhagyást kér a hirdetés létrehozásra vonatkozóan:

Beállítások -› Business -› Márkához kapcsolódó tartalom -› Hirdetés létrehozás hozzáférés (Settings – Business – Branded Content – Request Ad Creation Access):

Itt a felhasználó nevének megadása után küldhető el a kérés.

  1. Az influencer elfogadja a hirdetési jogosultságra vonatkozó kérést

Az ő oldalán a kérés az Activity lapon jelenik meg, ahol az értesítések is vannak.

Az értesítésre kattintva arra a felületre érkezik, ahol látja minden jóváhagyott és még jóváhagyásra váró hirdetési partnerét.

A jóváhagyást követően jön létre a partnerség a márka és az influencer között.

Az oldal tetején megjelenik egy figyelmeztetés is: “Ezek a partnerek tudnak a nevedben hirdetést létrehozni és jóváhagyásra küldeni. Csak általad jóváhagyott hirdetések fognak megjelenni.

  1. Az influencer értesítést kap a jóváhagyására váró hirdetésről 

Ebben a folyamatban a hirdető dolga összeállítani és szerkeszteni a hirdetéseket, amit az influencer jóváhagy és közzéteszi.

A jóváhagyott hirdetés a közlő influencer nevében jelenik meg, de nem fog megjelenni a profilján a posztok között.

Ha a posztot közlő nincs megelégedve a hirdetéssel, akkor elutasíthatja ezt közzététel előtt, de utána is bármikor.

További újdonságok a márkához kapcsolódó tartalmakra vonatkozóan:

  • A Reelsben is megjelenhetnek majd ilyen hirdetések, hamarosan élőben is.
  • A Storyban megjelenő hirdetések kattintható elemeket is tartalmazhatnak, mint az említés, helymegjelölés és hashtagek.
  • A vállalkozások a hirdetésekben megjelölhetnek termékeket is.
  • A vállalkozások és influencerek beállíthatnak életkori korlátozásokat is a márkához kapcsolódó, feedben megjelenő posztokra vonatkozóan.
Kapcsolódó szolgáltatások:
Címkék:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

SEO

Mi az a Google AI Overviews, és mit kell tenni ahhoz, hogy a weboldalad is bekerüljön az összefoglalóba?

Mi az a Google AI Overviews, és mit kell tenni ahhoz, hogy a weboldalad is bekerüljön az összefoglalóba? Segítünk!
Tovább a cikkhez
Levente Asztalos
Hírek

Mit jelent a Generative Engine Optimization (GEO) a márkád jövője szempontjából? Kiderül új KLIKKTALK adásunkból! – 5. epizód

A keresők világa forradalmi átalakuláson megy keresztül – és aki nem készül fel időben, az lemaradhat a legnagyobb lehetőségekről! Legújabb KlikkTalk adásunkban Varga Balázst, a Profession.hu marketingigazgatóját hívtuk vendégül, aki elsőként kezdett itthon érdemben foglalkozni a GEO-val, vagyis a Generative Engine Optimization-nel.
Tovább a cikkhez
Klikkmánia
Mutass többet