Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Publikálás dátuma: 2016.02.02.
Utoljára frissítve: 2016.02.03.

Az Alphabet (Google) a világ legértékesebb cége

Tartalomjegyzék

A napokban hatalmas sikert könyvelhetett el az Alphabet – az első alkalommal teljesítették túl az előzetesen prognosztizált eredményeket. Elsöpörték a várakozásainkat nemcsak bevétel terén (21.3 milliárd), hanem részvényenkénti árfolyam terén is (8.67 dollár/részvény). Az előzetes felmérések alaposan alulbecsülték ezeket a számokat.

Ezekkel az eredményekkel a zsebükben ráadásul elhúztak az Apple mellett is, amely eddig a világ legértékesebb cégének számított.

Ruth Porat, CFO bejelentése szerint az üzleti folyamatok utolsó negyedévi vibráló növekedése hatott ilyen szinten a bevételekre, amelyet legfőképpen a mobilos keresések, YouTube és programozott hirdetések hoztak, amikbe évek óta rengeteget fektettek.
Ezek a jelek arra utalnak, hogy az egész online reklámipar milyen hatalmas változások előtt áll és még a legnagyobb sem ülhetnek a babérjaikon, mert a soron következő második ott liheg a nyakában.
Klikkmánia
Kapcsolódó szolgáltatások:
Címkék:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Ecommerce Expo kulisszatitkok: így készülj tudatos webshoposként 2026-ra – ne hagyd ki a KLIKKTALK podcast 11. adását!

A KLIKKTALK különkiadásában Guba Vanda betekintést ad a jubileumi Ecommerce Expo kulisszái mögé, és arról beszél, miért fontos a személyes jelenlét az automatizáció korában. A beszélgetés azt is bemutatja, milyen értéket kínál idén a rendezvény a webshop-tulajdonosok és marketingesek számára.
Tovább a cikkhez
Zoltán Keresztessy
Hírek

Google Ads elindítja a többkampányos kísérleteket (Béta)

A Google új Campaign Mix Experiments funkciója lehetővé teszi, hogy egyetlen kísérleten belül több kampánytípust és beállítást teszteljünk, így könnyebben mérhetjük a teljesítményt és optimalizálhatjuk a hirdetéseket.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Mutass többet