Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Publikálás dátuma: 2016.02.16.
Utoljára frissítve: 2016.02.16.

A Google végre leszámol a Picasa-val

Tartalomjegyzék

Már egy ideje, hogy a Google két különböző fénykép tároló alkalmazást tart fent, hiszen ott van az újabb Google Photos és az igencsak idejét múlt Picasa.
Nos, végre eljött az ideje, hogy tegyenek ez ellen valamit a Google ugyanis bejelentette, hogy a Picasa üzemeltetése 2016. március 16-ig él.

Emellett a meglévő fényképek tömkelegét egy későbbi időpontban fogják lementeni, miközben arra bátorítanak minden felhasználót, hogy tegyék át képeiket a Google Photos-ba. A legújabb bejelentésük hangneméből egyértelmű, hogy a Google aggódik a Picasa mellett elkötelezett felhasználók elégedetlensége miatt, így igyekeztek minden módon kifejezni, hogy mennyi időt és energiát fektettek abba, hogy az “elválás” és átállás a lehető legfájdalommentesebb legyen.

gplus-picasa-644x250

A Picasa felhasználóknak hasznos információ, hogy az alkalmazás a jelenlegi formájában fog működni a megadott dátumig, bár további frissítéseket nem fognak alkalmazni rajta. Már egy jó ideje csak a legszükségesebb karbantartások zajlottak, gyakorlatilag az oldal ugyanúgy néz ki ma is, mint az induláskor. Azok számára, akik könnyedén váltanának a Google Photos-ra, rendelkezésre áll egy egyszerűen használható program: photos.google.com/app

Az igazi aggodalom természetesen a körül rajzolódik ki, hogy a jelenlegi albumok nemcsak fényképeket, hanem számos metaadatot is magukban rejtenek, mint pl. a tagek, hozzászólások, lájkok. Sajnos nem úgy tűnik, hogy ezek átmentése is a terv része lenne. Sok olyan felhasználó van, aki valamilyen okból mégsem óhajt az új alkalmazáshoz csatlakozni, erre a Google válasza az, hogy lesz egy hely ahol a Picasa adatok elérhetőek maradnak. Erről persze nem sok részletet tudunk, mindössze annyit, hogy a legalapvetőbb “megnéz”, “letölt” vagy “töröl” hármasa lesz használható, de újakat alkotni és albumot szerkeszteni nem lehet majd. Így aztán aktív felhasználóként nem marad más lehetőség, mint áttérni a Google Photosra vagy bármilyen más alkalmazásra persze. Ezek a “durvább” változások majd csak május 1-én lépnek életbe.

Akárhogy is, minden törekvés ellenére valószínű, hogy a napi rutinjukat jól megszokott és megszeretett felhasználók körében nem lesz különösebben népszerű ez a sok változás.

Klikkmánia
Kapcsolódó szolgáltatások:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Kötelező elállási gomb: Hogyan fordítsd a javadra a legújabb fogyasztóvédelmi szigorítást?

Június 19-től az uniós webshopok számára kötelezővé válik az online elállási gomb. A szabályozás célja, hogy az elállás folyamata ugyanolyan egyszerű legyen, mint maga a vásárlás.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
SEO BLOG

Google Search Console: külön riportot kapnak a generatív AI megjelenések

A Google Search Console új riportokat kap a generatív AI megjelenések mérésére. Az új jelentések részletesebb betekintést nyújtanak az AI-alapú keresési láthatóság teljesítményébe.
Tovább a cikkhez
Levente Asztalos
Mutass többet