Vissza a cikkekhez

Blog

Tartalomjegyzék

Publikálás dátuma: 2014.04.04.
Utoljára frissítve: 2014.04.04.

A VII. Keresőmarketing Nap tanulságai

Tartalomjegyzék

Több száz érdeklődő részvételével sikeresen zárult a hetedik Keresőmarketing Nap 2014. március 13-án. Ez a hivatalos mondat, ami természetesen igaz, nagyon keveset mond el a napról. Mert aki ott volt, az láthatta, hallhatta: reggeltől estig megállás nélkül olyan információk záporoztak a hallgatókra, amik nemcsak érdekesek voltak, de a napi munkában is használhatóak.

Egy ilyen esemény megszervezésekor nagyon sok szempont alapján dől el, mi legyen a programban. Legyen aktuális, érdekes, közérthető, de közben szakmai is. Legyenek benne olyan előadások, amik inkább a cégeknek jó, de legyenek olyanok is, amik az ügynökségeknek. Legyen olyan rész, ahol erősen jegyzetel mindenki, de legyen egy kis lazítás is, hogy ne kelljen folyamatosan koncentrálni.

És közben legyen egy íve a rendezvénynek, mutassa be, hol tartunk és merre megyünk tovább. Sok az elvárás, és azt hiszem, mindig is lehet javítani az elkészült programon. Így utólag idén is látszik, mit lehetett volna máshogy csinálni, de összességében akkor is elégedett vagyok.

Hiszen kaptunk tényleg hasznos és néhol exkluzív információkat arról, hol és hogyan érdemes hirdetnünk. Megismerhettük a hazai piacon kívül egy kicsit az orosz piacot is (két előadás is szólt az orosz Google-ről, a Yandexről). Aki figyelt, megtudhatta, hogy a SEO nem halt meg, sőt, a feladatok most sem lettek kevésbé fontosak. Végül, de nem utolsó sorban elkezdtünk elfordulni az analitika felé is. Azt hiszem, még egy-két év, és a Keresőmarketing Napot akár Analitika és hirdetések napra is átkeresztelhetnénk – hiszen ez az a terület, ami most a legizgalmasabban fejlődik. Örültem, hogy a nap végére is maradtunk, nem teljesen üres terem fogadta a két esettanulmányt.

A Klikkmánia támogatása, az itt dolgozók tudása is sokat lendített a szervezésen és a konferencián is, ezt külön megköszönöm. Nélkülük – nélkületek – nem lett volna ilyen jó ez a nap!

Terveim szerint jövőre újra lesz Keresőmarketing Nap, aki idén lemaradt, az jövőre pótolhatja majd!

 

Berényi Konrád
Kapcsolódó szolgáltatások:
Címkék:

Tetszett a cikk?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?
Feliratkozom a hírlevélre

Kapcsolódó cikkek

Ecommerce Expo kulisszatitkok: így készülj tudatos webshoposként 2026-ra – ne hagyd ki a KLIKKTALK podcast 11. adását!

A KLIKKTALK különkiadásában Guba Vanda betekintést ad a jubileumi Ecommerce Expo kulisszái mögé, és arról beszél, miért fontos a személyes jelenlét az automatizáció korában. A beszélgetés azt is bemutatja, milyen értéket kínál idén a rendezvény a webshop-tulajdonosok és marketingesek számára.
Tovább a cikkhez
Zoltán Keresztessy
Hírek

Google Ads elindítja a többkampányos kísérleteket (Béta)

A Google új Campaign Mix Experiments funkciója lehetővé teszi, hogy egyetlen kísérleten belül több kampánytípust és beállítást teszteljünk, így könnyebben mérhetjük a teljesítményt és optimalizálhatjuk a hirdetéseket.
Tovább a cikkhez
Tamás Solcz
Mutass többet