Minősítések

EGYEDÜLÁLLÓ

Közel 20 éves szakértelmünk és minősítéseink garancia a minőségi kampánymenedzsmentre és az eredményekre!
Az Erste Bank logója, félkövér, szürke "ERSTE" nagybetűkkel, a jobb oldalon egy malacperselyben lévő személyre emlékeztető stilizált szimbólummal. Alul kisebb betűtípussal ez olvasható: „Bank.
Stilizált madár sziluett, kinyújtott szárnyakkal a kisbetűs "bimbó" szó felett helyezkedik el. A design minimalista és monokróm, szürke és fekete árnyalatokat használ.

Hivatalos Kiemelt Google Partnerek vagyunk

Elsőként szereztük meg itthon a Google Partner státuszt, melyet az évek során nem csak megtartottunk, hanem sikerült továbbfejleszteni is. Ma már Kiemelt Google Partner ügynökség vagyunk, mely megkülönböztet minket a hagyományos Google Partner státusztól. Ezzel a státusszal a Google hivatalosan is elismeri, hogy a legjobb Google Partner ügynökségek top 3%-ába tartozunk! A Kiemelt státuszt évről-évre ki kell érdemelni, amihez egyszerre kell megfelelni a Google által meghatározott nemzetközi kampánykezelési sztenderdeknek és egyéni, szakértői szinteken letenni a szükséges minősítési vizsgákat. E mellett állandó javulásra van szükség mind ügyfélszámban, mind minőségi mutatókban és költésben. Nem véletlen, hogy csak nagyon kevesek tudják elérni a Premier Google Partner státuszt. A partneri státuszunkat megtekintheted ezen a linken. A Google Ads szolgáltatásainkról és működésünkről pedig itt tájékozódhatsz.

Google Premier Partner 2025

Unbounce ügynökségi partnerek lettünk

A kanadai, mára piacvezető landoló oldal készítő megoldással egyszerűen, gyorsan, hatékonyan szolgáljuk ki ügyfeleinket. Az Unbounce a legjobb választás lehet számodra, ha vállalkozásodban grafikusok, honlapfejlesztők és szövegírók hadának alkalmazása nélkül szeretnél komoly digitális versenyelőnyre szert tenni. A rendszer hazai viszonteladójaként költséghatékony módon építünk Neked landoló oldalakat, sőt egész honlapokat, melyekkel megelőzheted konkurenseidet, és eredményesen érheted el potenciális vásárlóidat – legyen a célod akár márkaépítés, akár sales vagy lead gyűjtés. Ha bővebben is érdekel professzionális landoló készítés szolgáltatásunk, itt tájékozódhatsz.

Logo egy kék négyzet a bal oldalon, fehér kör alakú szimbólummal, esetleg stilizált betűvel. Mellette a következő szöveg olvasható: Unbounce Agency Partner szürke alapon.

Usercentrics (Cookiebot) ügynökségi partner

Klikkmánia, mint a Usercentrics (Cookiebot) Minősített Partnere, a szoftver hivatalos viszonteladói közé tartozik. Ez már önmagában is biztosíték a szabályosan és stabilan működő cookie kezelésre. A jól csengő partneri státusz megszerzése ugyanis átfogó adatvédelmi szakmai oktatás, technológiai képzés elvégzéséhez kötött, melyet szakértőink teljesítettek. Ha velünk dolgozol, biztos lehetsz benne, hogy valamennyi előírásnak, trendnek megfelelő hozzájáruláskezelést alakítunk ki neked, és a szoftver folyamatos újításait, funkcióbővítését mind kihasználjuk a munka során. Hozd létre saját fiókodat, vagy fordulj a Klikkmániához segítségért! Ha ezen a linken hozod létre, akkor két extra lehetőséggel is gazdagodhatsz. Azonnal látni fogjuk a fiókodat és bármikor kaphatsz tőlünk segítséget, nem kell rábíznod magadat a nemzetközi ügyfélszolgálatra. Illetve ügynökségünk által akár kedvezményes csomagot is tudunk biztosítani.

A kép a Usercentrics logót tartalmazza, amely három kört tartalmaz narancssárga, világoskék és sötétkék színekben. A logó mellett a usercentrics, alatta pedig félkövéren a „CERTIFIED PARTNER” felirat szerepel.

Brevo Master Agency partnerek vagyunk

A Brevo az egyik legmegbízhatóbb, sokoldalú e-mail marketing platform, amellyel ügyfeleinknek személyreszabott, hatékony hírleveleket készítünk. Master minősítésű partnerként nemcsak értjük a rendszer működését, hanem kreatív és technikai szinten is kimaxoljuk a benne rejlő lehetőségeket. Legyen szó rendszeres hírlevélről, egyszeri kampányról vagy automatizált e-mail sorozatról, segítünk elérni közönségedet a megfelelő üzenettel, a megfelelő időben. Ha profi, konverzióra optimalizált e-mail kommunikációt szeretnél és szimpatikus a platform, szólj bátran, és küldjük is a meghívót, hogy első kézből próbálhasd ki!

Hivatalos OptiMonk minősített ügynökségi partner

Az OptiMonk, konverzió optimalizációs eszköztárával lehetővé teszi, hogy weboldalad látogatói a megfelelő pillanatban, személyre szabott üzenetekkel találkozzanak – így jelentősen növelhető a vásárlási és érdeklődési arány. Hivatalos OptiMonk minősített partnerként nemcsak használjuk a rendszert, hanem ki is hozzuk belőle a maximumot! Segítünk kampányaidban legyen szó bármilyen popup-ról: személyre szabott ajánlatok, kosárelhagyás-megelőzés, feliratkozók gyűjtése. Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet több vásárlód ugyanannyi látogatóból, anélkül, hogy jelentősen emelned kellene a marketing költésed: vedd fel velünk a kapcsolatot, segítünk! Regisztrálj az Optimonkba itt!

Kapcsolódó esettanulmányok

Panarom, ADRIENNE FELLER
Google és Meta hirdetések

Több mint 60%-os forgalomnövekedés a webshopban és 80% feletti forgalomnövekedés a lakossági vásárlók tekintetében!

A Panarom illóolajokat és az ADRIENNE FELLER luxuskozmetikumokat gyártó cég azzal keresett meg minket, hogy ugyanakkora költéssel szeretnének jobb eredményeket és magasabb megtérülést elérni kampányaikban.

Bővebben
Pelenka.hu
Keresőoptimalizálás (SEO)

Közel 50%-os emelkedés fél év alatt!

A Pelenka.hu 2024-ben Az Ország Boltja Baba-mama kategóriában Népszerűségi díjas webshop régóta ügyfelünk. Azzal a kéréssel keresett meg minket, hogy elemezzük és javítsunk az organikus teljesítményén, mert pozíciójában visszaesést tapasztalt.

Bővebben
Mutass többet

Blog cikkek

Friss hírek, elemzések, érdekességek, interjúk a performance marketing világából.
Még több blog cikk
Hírek

Júliusi Google Analytics 4 Consent Mode változás

A Google Analytics 4 mostantól nem csak jelzi, hanem egy sávos rendszerrel értékeli is az Adatfolyamokban a consent beállításokat. 
Tamás Solcz