We understand, we deliver.

Mi történt tavaly a Google háza táján?



Az évforduló mindig a visszatekintés, a számvetés időszaka kicsit – nincs ez másképp a keresőmarketing világában sem. A nagy riportolások, kimutatások közepette, és mialatt a 2018-as tervek előkészítésre kerülnek, a keresőóriást se hagyjuk ki a szemléből.

A Google frissítései, kisebb-nagyobb algoritmusváltásai akár közvetlenül is hatással lehettek a keresőben elért pozícióra, ezáltal az éves bevételre is. Gary Illyestől már azt is tudni lehet, (aki már egyértelműen a Google Twitteres szócsöve), hogy a vállalatnál átlagban 3 frissítést hajtanak végre – naponta. Így a keresőtényezők változásait inkább csak nagy csomópontokba tömörítve lehetséges értékelni. Most ezekből mutatunk be három mérföldkövet, és megpróbáljuk levonni a megfelelő tanulságokat is.

1. A “Fred”algoritmus (2017. március)

1

Nagy felfordulással indult a tavasz. A nem hivatalosan Fred névre hallgató frissítést azért indította útjára a Google, hogy a “vérszívó” oldalakat hátrébb sorolja a felhasználói élményre ügyelő honlapoknál. A felhasználó szempontjából alacsony minőség – kevés, agresszíven konverzióra optimalizált sales tartalom, a jelentős UX akadályok (túlméretezett pop-up ablakok vagy más navigációs korlátok) – bizony egy éjszaka alatt komoly forgalomcsökkenést eredményezhettek.

2

Állítólag volt olyan honlap, ami 90%-os veszteséget szenvedett el. Nyilván ekkor sokakban megszólalt a vészcsengő, és a tavaszi káosz után ésszerűsíteni kezdték a honlapstruktúrát, vagy a bevetett sales eszközök körét.

Egy újévi büntetés elkerüléséhez érdemes weboldalunkra egy közepesen érdeklődő felhasználó szemüvegén keresztül nézni. Történik-e érdemi információátadás, hiteles és őszinte tájékoztatás, vagy átnavigálva az oldalra, csak egy nagy, zöld, “Megrendelem” feliratú gomb szúrja ki a látogató szemét?

2. A Google spam-ellenes csapata újabb emlékeztetőt ad ki (2017. május)

A bejegyzés apropója állítólag az volt, hogy újra növekedett a gyenge minőségű, spamlinkek mennyisége, melyekre általában ún. vendégbejegyzésekben találunk példát. A Google úgy fogalmazott, “nem bánja” ha a figyelmet  egy másik felületen saját vállalatunkra szeretnénk ráirányítani, a gond a nagy számú, félrevezető linkkel van.

A spamszövegek ismérvei a hivatalos figyelmeztetés szerint:

  • Kulcsszóban gazdag horgonyszövegek
  • Ugyanannak a szövegnek több online médiumra való kihelyezése
  • A témához nem értő szövegírók alkalmazása (hiszen így a cikk értékes információtartalma vészesen alacsonyra sikerülhet)

A tanulság: linképítés cím alatt már nem elég szimplán linkkatalógusokba regisztrálni, és hamarosan a tartalomfarmok, mesterségesen létrehozott gyűjtőblogok ideje is lejárhat. Habár a magyar piacra a központi változtatások zöme csak később gyűrűzik be, a spam-ellenes trendek térnyerésére itthon is számítani lehet. A marketingtevékenységre épülő, természetes linképítés szerepe ezzel együtt megnő.

3. Bővített meta leírások a keresési listán (2017. november)

Az ősz nagy meglepetéseinek egyike a meta leírások hosszának látványos növekedése volt – egyes források szerint ma már akár 230 karakter is a felhasználók minél részletesebb tájékoztatását szolgálhatja. A változást valószínűleg a 2017. elején bevezetett ETA, tehát a fizetett hirdetések hosszának bővítése, valamint a rich snippet trendek erősödése hívta életre. A következő ábrán látható, hogy a változás egyelőre még nem minden találat esetében érvényesül.

3_ ujevi_malac_SERP

A Google az újdonság apropóján senkit sem “kötelez” a meta leírások frissítésére – úgy tűnik, sok esetben továbbra is saját kézbe veszi azok legenerálását, hiszen egy, az adott lekérdezésre dinamikusan reagáló szövegrészletet húz be a keresési listára. Mégis, landing page-k és más kiemelt oldalak esetében érdemes időt szánni a leírás további szofisztikálására, tehát az új lehetőség meglovagolására.

Címke:
slide_template:
default
essb_pc_facebook:
1
essb_pc_google:
1
essb_pc_twitter:
1

A bankszektorban és a légiforgalmi irányításban szerzett B2B marketing gyakorlata PPC és SEO szövegírási tapasztalattal egészül ki. Érdeklődése copywriterként fordult a keresőoptimalizálás felé, melynek technikai, valamint onsite tartalommal kapcsolatos ágaihoz áll legközelebb. Kommunikáció és médiatudomány szakos tanulmányai alatt az elsők között vett részt a Google Ground programjában. Szenvedélye a tanulás, valamint a problémák minél részletesebb elemzése – a marketingcélokat mindvégig szem előtt tartva.

Website: http://www.klikkmania.hu

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KLIKKMANIA KFT.
 H-1061 Budapest
 Andrássy út 36.
 +36 (20) 777 8858
 KAPCSOLAT

CLICK2DIGITAL LTD.
 125 Wood Street
 London, EC2V 7AW
 +44 (0) 20 3540 7393
 hello@click2digital.com