We understand, we deliver.

A keresési találatok 30% https oldalnak köszönhető



Két évvel a Google bejelentése után, miszerint a HTTPS rangsorolási szignálnak számít, Dr. Pete Meyer a Moz-tól publikált egy tanulmányt arról, hogy mégis mennyire vették komolyan a weboldal tulajdonosok a változást.

A bejelentést követően sokan azonnal bevezették a HTTPS-t, de még többen kivártak és rengetegen vannak, akik még a mai napig sem lépték meg ezt. A Moz szakértője által publikált tanulmányból kiderült, hogy ha nem is fénysebességgel, de a Google lassan halad az eredeti célja felé.

A következtetések

A Google bejelentése előtt az első oldali találatoknak a 7%-a volt HTTPS weboldal, ezt követő héten azonnal 8%-ra emelkedett a szám. Két évvel később pedig elmondható, hogy minden 3. találat az első oldalon meglépte a változtatást.

HTTPS változások

Forrás: moz.com

Dr. Meyers szerint ez nem csak annak köszönhető, hogy rangsorolási tényező lett, hanem a Google erős PR tevékenységének is, amivel önmagában támogatta a HTTPS elterjedését. Meyers előrejelzése szerint 1,5 éven belül már 50%-os lehet az arány és ezt követően erősítheti a Google a jelentőségét is a rangsorolási tényezők között.

A kockázatok

A Google szereti elbagatelizálni a HTTPS-re történő migrációban rejlő kockázatokat. Dr. Meyers ezt vitatja – mi is – és mindenkinek felhívja rá a figyelmét arra, hogy semmivel sem kisebb a kockázat, mint bármilyen más migrációs projektnél, ami sitewide érinti az URL struktúránkat. De rövid időn belül mindenkinek javasolt a váltás, mert ahogyan az imént is írtuk, 1-2 éven belül még erősebb ransorolási tényezővé válhat, ami már veszélybe sodorhatja a pozícióinkat azokkal a versenytársakkal szemben, akik időben meglépik a módosítást.

 

Címke:
slide_template:
default
essb_pc_twitter:
1

Cégünk Magyarország első, Google Partner minősítéssel is rendelkező, performance marketing ügynöksége. Az AdWords hirdetéseken és prémium keresőoptimalizáláson kívül, kiemelt fontosságú területek a különböző CPC, CPL hirdetési rendszerek működtetése, a közösségi marketing és az e-kereskedelmi tanácsadás. Innovatív üzletfejlesztésünknek és proaktív menedzseri szemléletünknek köszönhetően évről, évre egyre többen választják ügynökségünket. Munkatársaink egytől egyig tapasztalt szakemberek, erős mobil és webanalitika fókusszal.

Website: https://www.klikkmania.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KLIKKMANIA KFT.
 H-1061 Budapest
 Andrássy út 36.
 +36 (20) 777 8858
 KAPCSOLAT

CLICK2DIGITAL LTD.
 125 Wood Street
 London, EC2V 7AW
 +44 (0) 20 3540 7393
 hello@click2digital.com