Segíthetünk?

Blog

2020. november 18.

A járvány ellenére is emelkednek a keresőhirdetési költések 2020-ban

Az eMarketer felülvizsgálta az év elején közzétett előrejelzését a keresőhirdetésekre vonatkozóan, ami akkor még csökkenést mutatott a turizmus leállása miatt. Az új előrejelzés 2020-ra 5,9%-os növekedést mutat.

Az év folyamán világossá vált, hogy ezt a visszaesést ellensúlyozza az e-kereskedelem vártnál is erősebb növekedése. Ahogy a kiskereskedelem áttevődik a digitális csatornákra, úgy növekszik a hozzá kapcsolódó keresőhirdetési piac is.

Ez a trend nem átmeneti, hanem tartósnak mutatkozik.

Azonban nem minden pozitív a változásokban: a keresőhirdetések növekedési üteme lassabb, mint a járványt megelőzően várták. De legalább növekszik.

Most úgy tűnik, hogy az ebből származó bevétel 2022-re meghaladja majd azt, amit a járvány előtt jósoltak arra az időszakra. Tehát a rövid távú megtorpanást hosszabb távon nagyobb növekedés fogja követni.

A legutolsó becslés szerint a teljes keresőhirdetési piac 59,22Mrd USD, év közben az előző becslések még csak 54,37Mrd USD-t jeleztek.

A növekedést elsődlegesen a mobil keresőhirdetések hozták, az eMarketer szerint a desktop keresések szinte alig nőnek. Ezt szintén a nagyobb megfontolást igénylő utazási döntések elmaradása okozza.

Emellett leginkább növekedést mutató kategóriák a napi fogyasztási cikkek, amiket gyakrabban keresünk és vásárlunk mobilon keresztül.

Ezek a növekedési becslések összhangban vannak a Google által jelentett, Q2 és Q3 vonatkozásában is növekedést mutató bevételi adatokkal.

Hosszú távú előrejelzés:

2024-re most 99,2 Mrd USD hirdetési költést jósolnak, ami magasabb, mint az eddig jelzett 91.32 Mrd USD.

A növekedést leginkább a mobil hirdetési piac növekedése hozza majd, ami 2024-re a hirdetési költések 2/3-át fogja jelenteni.

2022-re a Google piaci részesedésének csökkenése várható 61,3%-ról 54,9%-ra, ahogy a hirdetők egy része fokozatosan áttér az Amazon hirdetési felületeire. Ezzel egyidőben az Amazon részesedése az USA hirdetési piacból 21,5%-ra nő.

TETSZETT A CIKK?

Szeretnéd havonta összesítve megkapni a legfontosabb szakmai cikkeket, híreket?

Feliratkozom a hírlevélre

Cégünk Magyarország első, Google Partner minősítéssel is rendelkező, performance marketing ügynöksége. Az AdWords hirdetéseken és prémium keresőoptimalizáláson kívül, kiemelt fontosságú területek a különböző CPC, CPL hirdetési rendszerek működtetése, a közösségi marketing és az e-kereskedelmi tanácsadás. Innovatív üzletfejlesztésünknek és proaktív menedzseri szemléletünknek köszönhetően évről, évre egyre többen választják ügynökségünket. Munkatársaink egytől egyig tapasztalt szakemberek, erős mobil és webanalitika fókusszal.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kapcsolat

Vedd fel velünk
a kapcsolatot!

Kérdéseidre legkésőbb 24 órán belül válaszolunk.
Kérj ingyenes konzultációs időpontot!