We understand, we deliver.

10 tipp a CTR növelése érdekében



A fizetett keresési hirdetések optimalizálására a rendelkezésünkre álló eszközük közül vitathatatlanul a leghatékonyabb az átkattintási arány (CTR), a minőségi mutató, valamint a versenytársakkal szembeni előny növelése. Ezen mutatók javítására rengeteg mesterfogás létezik, most az adgooroo.com oldal tette közzé eredményeit és tanácsait, melyek egy nemrégiben végzett felmérés eredményein alapszanak.

adgoro

Természetesen léteznek más szabályok is, melyeket célszerű szem előtt tartanunk a hatékony hirdetésszövegek megírása érdekében. Az Adgoorooo – 20 millió (USA-ban megjelenített) fizetett szöveges hirdetés elemzése alapján összegezte a legjobb tanácsokat, amelyek támogatásunkra lehetnek a CTR növelésében, valamint elkerülhetjük a gyenge teljesítményt nyújtó hirdetések használatát.

Fontos figyelembe venni, hogy az általuk készített szabályrendszer nem minden esetben működik, vannak, amelyekkel nem feltétlenül értünk egyet. Illetve ne feledjük, hogy ezek a „trükkök” nem helyettesítik a megfelelő optimalizációs technikákat!

Keresési hálózaton használt szöveges hirdetések esetében számításba kell vennünk a karakterkorlátokat is, amelyek a hirdetések elkészítése során lényegesen megnehezítik a feladatunkat.

A korlátok, amelyeken belül alkothatunk:

  • Címsor – 25 karakter
  • Leíró sorok – 35 / 35 karakter
  • Megjelenített és a Landoló URL Domain nevének egyezniük kell – 35 karakter

Az adgooroo.com által javasolt optimalizálási technikák

1. “www” használata a megjelenített URL részben

Közel 16%-os növekedési átkattintási arányt eredményezett a kutatásban!

Vélemény: Hasznos lehet, de nem minden esetben élhetünk ezzel az opcióval (pl. a karakterkorlát miatt, vagy ha alapesetben “www” nélküli domain névre hirdetünk).

Klikkmánia hirdetés

Példa egy Klikkmánia hirdetésre

2. Kerüld a számokat!

Széles körben elterjedt gyakorlat, hogy százalékban kifejezett formában hangsúlyozzuk a kedvezmény, akció értékét. A kutatás megállapította, hogy a számok nélküli hirdetések közel 20 %-kal jobb eredményt értek el.

Példa: –50% kedvezmény –> Hihetetlen kedvezmények

Vélemény: Ezt a következtetést erős fenntartásokkal kezeljük, a legtöbb esetben mi pont az ellenkezőjét tapasztaltuk!

3. Hanyagoljuk a folyamatos felszólító mondat alapú szerkezeteteket!

Gyakori jelenség a felszólító mondatok halmozása is. A felmérés végeredménye alapján 9%-kal jobban teljesítettek a kijelentő szerkezetek.

Vélemény: A felszólító mondatok halmozása valóban szerencsétlen megoldás (a rendszer amúgy is letiltja az ilyen hirdetéseket), de bizonyos esetekben (lásd cselekvésre ösztönzés) hatásos lehet, így semmiképp se zárjuk ki teljesen ezt a mondatszerkezetet.

4. Teszteld a cselekvésre felszólító/buzdító (call-to-action) üzeneteket!

Legyen szó akár webshopról, vagy akár egy online tanfolyamról, ha megmondjuk a felhasználónak, hogy mit tegyen, és azt egy kattintással meg tudja oldani, akkor az növelheti a CTR értékét. A kutatás eredményében 7%-os javulást értek el.

Ilyen szöveges üzenetek lehetnek például: „Hirdess ingyen”, “Megrendelem”, “Regisztrálok”, “Feliratkozom a hírlevélre”, “Megveszem”

Vélemény: lásd 3. pont

Jófogás hirdetési példa

Jófogás egyik buzdító üzenete

5. Ingyenes szolgáltatások kihangsúlyozása

Egészítsd ki az ajánlatodat olyan kiegészítő termékkel, szolgáltatással, amely a vásárlók számára ingyenes. A felmérés eredményében 9%-kal jobb teljesítményt értek el, az ilyen fajta szöveges hirdetések.

Vélemény: javasoljuk

6. „&” jel használata

Angol szöveges hirdetések használatakor használjuk az “and” szó helyett az & jelet, amelynek köszönhetően két karakterszámmal többel rendelkezünk. Az eredmények alapján akár 8%-os javulás is elérhető.

Vélemény: javasoljuk

7. Nélkülözd az árak kiírását!

Rengeteg meggyőző érv szól amellett, hogy tüntessük fel a tájékoztató árakat a hirdetések szövegeiben. Az egyik ilyen érv lehet, hogy költséget takaríthatunk meg, hiszen csak azok a felhasználók kattintanak hirdetéseinkre, akik számára elfogadható lesz a feltüntetett ár.

Ennek ellenére a vizsgálat adatai teljesen mást mutatnak: az eredmények alapján 17%-kal alacsonyabb volt az átkattintási arány, és így a minőségi mutató is gyengült.

Vélemény: lásd 2. pont

8. Légy eredeti – ©

Bizonyos hirdetők számára fontos előnyt jelenthet az eredeti jel használata, amely segítségével megkülönböztethetik magukat a leányvállalatoktól, illetve versenytársaktól.

Az adatbázisban szereplő hirdetések közül csak egy kis százalékuk élt ezzel a lehetőséggel, pedig igazán magas CTR arányt biztosított számukra: 71%-os eredményt értek el.

Vélemény: javasoljuk

9. Használj a védjegyeket!

A védjegy szimbólumok (™, ©,®) használata szükséges jogi okokból, viszont az eredményeket tekintve kimagasló előnyre is szert tehetnek a hirdetők, hiszen drámai hatást gyakorolnak a fogyasztói megítélést illetően.  Közel 90%-os értéket mértek a fizetett keresési hirdetések elemzése során.

Vélemény: javasoljuk

10. Használd fel az összes karakterszámot, ami a rendelkezésedre áll!

A vizsgálat  azt mutatja, hogy 64%-kal magasabb volt az átkattintási arány a maximálisan kihasznált karakterszámmal rendelkező hirdetéseket használó hirdetőknél.

Vélemény: Bizonyos esetekben, úgy gondoljuk, hogy a kevesebb néha több, vagyis alacsonyabb karakterszámmal is össze tudjuk foglalni a felhasználók érdeklődését felkeltő hirdetésünket.

 

Ezeket az ötleteket nyilvánvalóan ne vegyük készpénznek, számos egyéb módszer és trükk áll rendelkezésünkre a teljesítmény javítása érdekében. Ne feledjük, hogy ezek hatékonysága nagyban függ a kampánystruktúra, a piaci verseny, és a vásárlói mentalitástól is, a fenti adatokra éppen ezért inkább érdekességképpen tekintsünk.

Ahhoz, hogy megtaláld a célpiacod számára a leghatékonyabb hirdetési formátumot, elengedhetetlen a mindenkori tesztelés!

Címke:
authorsure_include_css:
authorsure_hide_author_box:
post_views_count:
289
essb_pc_twitter:
1

A komfort zónát régen elhagyva, a kihívásoknak és a fejlődésnek szenteli életét. 2011-ben fogta meg a felhasználók által használt híres és hamisítatlan, fehér keresőmezőben megjelenő fizetett hirdetések világa. Azóta Adwords és Facebook PPC kampányok tervezésével, menedzselésével foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KLIKKMANIA KFT.
 H-1061 Budapest
 Andrássy út 36.
 +36 (20) 777 8858
 KAPCSOLAT

CLICK2DIGITAL LTD.
 125 Wood Street
 London, EC2V 7AW
 +44 (0) 20 3540 7393
 hello@click2digital.com