Peresztegi Zoltán és kollégái elmondása szerint az új iroda egyik célja, hogy "megtörje" a hazai ügynökségi világot, mert véleményük szerint a hazai keresőhirdetési piac növekedésének legnagyobb gátjai a közvetítő ügynökségek, amelyek - a különféle bónuszok és visszaosztások miatt - indokolatlanul megdrágítják, illetve kevésbé hatékony médiák felé terelik a költéseket.
Véleményünk minderről: Tény, hogy Magyarországon a keresőhirdetések piaca még a szomszédos országokhoz képest is lassabban fejlődik, és a keresőmarketingre fordított marketing kiadások messze kisebb (8-10%) arányt tesznek ki, mint az Európai átlag (45%).
Mi egy specializált ügynökség vagyunk, amely kizárólag keresőmarketinggel foglalkozik. Eddig sem és a közeljövőben sem tervezzük, hogy integrált szolgáltatásokat kínáló ügynökséggé válnánk, így továbbra is segítünk a Google-nek, hogy a keresőhirdetések hazai piacát még dinamikusabban tudja erősíteni.
Ugyanakkor hozzátennénk, hogy mi a Klikkmániánál már a hazai Google iroda megalakulása előtt több mint 1 éve folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több hirdetőnek mutassuk meg a keresőhirdetések előnyeit és törekszünk az online költéseiket ilyen irányba terelni.
Örömmel nyugtázzuk, hogy ehhez a piacépítő feladathoz már nemcsak külföldről kapunk segítséget, hanem közvetlenül itthonról is.
A Google célja emellett, hogy transzparenssé tegye a keresőhirdetések díját, vagyis különüljön el egyértelműen mi a hirdetésre elköltött díj, és mi az ügynökségek munkadíja, jutaléka.
Egyetértünk a transzparencia elvével, és fontosnak tartjuk, hogy minden keresőmarketinggel komolyan foglalkozó szereplő ezt az elvet tartsa is be.
Mi eddig is kiemelt hangsúlyt fektettünk arra, hogy a díjazásunk átlátható és tiszta legyen. Minden elszámolásunkban külön tüntettük fel a hirdetési- és szolgáltatási díjainkat. A Klikkmána ügyfelei sohasem fizettek több hiredetési díjat, mint amennyit a keresőhirdetési rendszerekben valójában el is költöttek.
A Google a közeljövőben olyan hirdetőket kíván közvetlenül is megkeresni, akik eddig vagy nem éltek a keresőhirdetésekkel, vagy nem használták ki teljesen ebben az új eszökzben rejlő lehetőségeket. Kiemelten foglalkozni kívánnak az e-kereskedőkkel.
A Klikkmánia ügyfélköre a kezdetektől fogva dominánsan e-kereskedőkből állt össze (pl: Netpincér, Netrisk, Edigital, Fotexnet, Fotomarket, Hurrá-nyaralunk, stb.). Ezeknek a meglévő, illetve a jövőbeli ügyfeleknek is a Google által hivatalosan is elismert, legmagasabb színvonalon kínáljuk a keresőhirdetéseik teljeskörű kezelését.
Google Adwords Qualified Company minősítéssel jelenleg rajtunk kívül csupán egyetlen cég rendelkezik Magyarországon. A minősítésünk egyértelmű záloga annak, hogy a Google szolgáltatásait a Google által is elfogadott és elvárt legmagasabb szinten tudjuk kínálni. Nincsen olyan ismert minősítési rendszer a Google-nél, amely ennél magasabb szintű minőséget várna el, így kijelenthető, hogy nincsen minőségi különbség abban, hogy valakit a Klikkmánia, vagy a Google közvetlenül kezel.
A Google egyértelműen tudtunkra adta, hogy céljuk nem az ügyfélkörünkbe tartozó ügyfelek elcsábítása és közvetlen kiszolgálása, hanem ezen ügyfeleinknek - a nekünk nyújtott még nagyobb támogatással - biztosítani, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az Adwords hirdetési rendszerből.
Ugyanakkor a Google kizárólag a saját hirdetési rendszeréhez kínál még nagyobb támogatást. A régió többi keresőhirdetési rendszerére (pl: Etarget, Sklik, Onet, stb.) is kiterjedő, intergált PPC kezelési szolgáltatást továbbra is csak a Klikkmániához hasonló keresőmarketing ügynökségek tudnak nyújtani.
A hazai Google iroda célja nem az, hogy minél több ügyfelet szerezzen a piac domináns keresőmarketing ügynökségeitől, hanem az, hogy ezekkel az ügynökségekkel partneri kapcsolatot hozzon létre és a korábbiaknál még jobban segítse munkájukat.
Bár a Google részéről érkező támogatás mértéke számunkra eddig is kielégítő volt, az az ígéret, miszerint még több képzést és eszközt kapunk a szolgáltatási színvonalunk emelésére mindenféleképpen pozitív és üdvözítendő.
Összefoglalva, hogy félünk-e vagy örülünk az új budapesti Google irodának, a véleményünk összességében inkább pozitív. Mivel a Google bevallása szerint az új magyar iroda célja nem az, hogy minél több kampányt közvetlenül kezeljen, hanem hogy aktívabb szerepvállalással a piac fejlődését felgyorsítsa. A Klikkmánia és a Google szorosabb együttműködése számunkra tehát nem az üzlet bezárását jelenti, hanem akár arra is lehetőséget ad, hogy a Google új ügyfeleket hozzon a Klikkmánia keresőmarketing ügynökségnek.